Tegnap este kupamérkőzésen lépett pályára csapatunk, ahol a Kismaros együttese volt az ellenfél. Már a kezdő sípszótól egy jó hangulatú, izgalmas mérkőzésnek lehettünk szemtanúi, amely végül egészen a büntetőpárbajig kiélezett maradt.
A rendes játékidő 2–2-es döntetlennel zárult, így a továbbjutásról végül a tizenegyesek döntöttek. A párbajból Kismaros került ki győztesként, így ők folytathatják a kupasorozatot.
Bár a továbbjutás most nem sikerült, a mérkőzésre büszkék lehetünk. Csapatunk végig küzdött, és egy fordulatos, jó iramú találkozón tartotta a lépést ellenfelével. A pályán és azon kívül is jó hangulat uralkodott, a mérkőzés pedig méltó volt egy igazi kupacsatához.
A találkozót követően Takács Sándor vezetőedző értékelte a látottakat:
“ Igazi kupa hangulatú mérkőzést játszottunk a jó erőkből álló Kismaros ellen.
Igaz végig futnunk kellett az eredmény után, de több helyzetet alakítottunk ki, mint a vendégek, ezek viszont sajnos megint sorra kimaradtak.
Tudatosabban és pontosabban is futballoztunk, mint a hétvégén és egy igazán élvezetes meccs kerekedett ki belőle.
Sajnos a büntetőknél többet hibáztunk az ellenfelünknél, de jó benyomást tett rám a csapatom, bizakodva várom a következő mérkőzéseket!”
Köszönjük a szurkolóknak, hogy ezúttal is mellettünk álltak! Folytatjuk a munkát, és készülünk a következő megmérettetésre! Kismaros csapatának pedig további sok sikert kívánunk!


