Csapatunk idegenben játszik Sülysáp ellen. Várunk mindenkit az utolsó idegenbeli mérkőzésre is, 13:00 órai kezdettel. Hajrá Duka! Hajrá lilák!
Széles ebben az évben már nem játszik!
Széles Zoltán ritkán, de rutinosan tud segíteni felnőtt csapatunknak. Az őszi idényben 5 mérkőzésen segített, egy Kupa és négy bajnoki mérkőzés. Utóbbiból 2 fontos győzelem részese volt. Hogy élted meg...
Sikerült a javítás!
Csapatunknak sikerült a javítás, egy borzasztó nehéz meccsen! Kettő kényszer cserére szorult Nagy Róbert. A 7. Percben Garai Imre álla szakadt fel, Bácsi Tamással fejeltek össze. A félidőben betegség miatt...
Javítás lesz a cél!
Zsinórban két mérkőzést veszített csapatunk. Zsámbokon négy gólos vereség, vitatható körülmények között. A játékvezetés mellett sem lehet elmenni, borzasztó, hogy nincs egyenlőség továbbra sem, és egy picit mindig előnyösebb helyzetben...
Harcoljuk ki a győzelmet együtt!
Szombaton egy igen fontos három pontért utazunk Zsámbokra. Aki tudja, kísérje el a csapatot, és harcoljuk ki a győzelmet együtt! Idegenben 13:30-as kezdéssel zúgjon a Hajrá Duka, Hajrá Lilák!
Vereség itthon!
Sajnos egyéni hibák hamar megpecsételték a sorsunk már az első félidőben próbáltunk tisztességesen helyt állni de nincs időnk búslakodni mivel jövő héten a tabella 2. helyzetéhez látogatunk ami jelenlegi bajnokságba...
Szombaton a Kartalt fogadjuk!
Szombaton csapatunk a csúcs rangadóhoz érkezezik, ha lehet így fogalmazni. A jó erőket képviselő Kartal csapatát fogadjuk hazai pályán. A mérkőzés 13:30-kor kezdődik, várunk mindenkit szeretettel. Igen jó időre számíthatunk!...
Győzelem idegenben!
A mai napon lejátszottuk sorozatban a harmadik idegenbeli mérkőzést is Püspökhatvanban. Magabiztos 3-0-ás győzelem, Bácsi és Zete dupla. Az elmúlt 3 idegenbeli meccsen 7 pontot sikerült szerezni, így a jövő...
Vasárnap irány Püspökhatvan!
Vasárnap Püspökhatvan otthonába utazunk, ahol 14 órai kezdettel várunk mindenkit idegenben is! A három sorozatos idegenbeli szereplés végére érünk, ahol a három pont az alap elvárás! A múlt heti döcögős...
Major jó érzésekkel tért haza Hartyánból!
Tét meccsen még sosem voltál a hartyáni pályán, csak gyerekként. Hogyan élted meg a mérkőzést? -Gyerekként Váchartyánban laktam, szüleim még mindig ott élnek. Nagyon sokat jártunk le focizni apukámmal, barátokkal,...











